Bel mocsok nélkűl ragyogó Igaznak
elhiszem, Flaccus! hogy epés nyilakkal
töltt tegez nem kell, mikor a’ vadaknak
járja lakásit.
Téged a’ farkas, noha fegyveretlent,
elkerűlt önnkint, mikor a’ ligetben
bútalan szívvel Lalagét dalolván,
szerte bolyongtál.
Ámde más törvény van az embereknél!
Emberek voltak, kik irígyen engem’
Laura’ karjábúl idegen helyekre
messze ragadtak.
Űzzön el zordon havasokra sorsom,
hol gyümölcságak soha sem virítnak,
‘s a’ deres földek beborítva nyögnek
lusta ködökkel!
Űzzön a’ naptúl kiaszott hegyekre,
hol ruházatlan Feketék tanyáznak!
Laura lessz nékem szeretőm örökké,
Laura barátném!