Fillis.

Fillis, Pestnek szép csudája, sok Szerelmest megvetett, kit koronkint ál orczája rabbilincsre fűzgetett.

Fittyet hányt a’ Grófocskáknak, kik sok pénzzel készteték, görbe szókot a’ mátkáknak, kik kezekkel kérlelék.

Én is végre megszerettem, bátor tudtam kénnyeit, ‘s minden fortélyt elkövettem, hogy meggyőzzem gőgjeit.

Nőtt buzgásom a’ veszéllyel, szórtam vívó versemet, még szerelmem rút fekéllyel mind belepte szívemet.

Mint Petrarka úgy zokogtam, molbúl vervén lantomot, ‘s mint a’ macska úgy miogtam szép fülébe kínomot.

Már ahokkal, már jajokkal ostromoltam sánczait, ‘s áh! a’ legszebb lessusokkal fel nem birtam lángjait.

Elfutottam Ámorkához, megbeszélltem sorsomot, ‘s arczra esvén ded lábához, kértem, fogja pártomot.

Állyon bosszút olly leányonn, a’ ki őtet megveti, ‘s a’ ki olly sok szép zsákmányonn csak negédgyét hűtgeti.

Ő ezekre felhevűlvén, kérésemnek helyt adott, ‘s a’ Praterba elrepűlvén, nagy bosszúkot forgatott.

Itt találta szép annyával a’ hadaknak istenét, szép annyának udvarával a’ szerelmek’ nemzetét.

Jó, hogy itt vagy! illy ígével szólítván a’ bajnokot, átkutattya friss szemével itt amott a’ szuglyokot,

‘s öszve szedvén eggy lóczárúl Mars’ sisakját ‘s fegyverét, kölcsön kéri oldalárúl eggy órára szép övét.

Erre a’ kert’ mellékében új formába öltözik, ‘s eggy hadnagynak ál képében Fillisünkhöz költözik.

Megköszönti nyers csókjával, bármint ójja szűz aját, ‘s mellé omlik, jobb karjával átölelvén oldalát.

Szígyen nélkül rajzolgattya járattyának czéllyait, pajkos szókkal szítogattya a’ leánynak lángjait;

‘s termetének nőszíveknél nagynak mondván kelletét, elbeszélli a’ szépeknél kéjjel töltött életét.

Mint tört át a’ szép lyányokhoz a’ szülőknek gáttyain, mint a’ féltett asszonyokhoz a’ férjeknek zárjainn.

Melly merészen ostromlotta a’ leghűvebb várakot, melly fortéllyal hódította a’ próbátlan bábokot.

Hogy kergette udvarábúl kedvessének bús urát, elragadván hű karjábúl eggyet értő asszonyát.

Hogy költötte víg??kal férjeiknek javait, tenkre tévén száz árvákkal negyven dúzsnak házait.

Mint csalt pénzt ki polgároktúl, hogy kitartsa Fláviát; portékákot kalmároktúl, hogy ruházza Szilviát;

‘s részeg fővel a’ korcsmáknak szétkardozván kannyait, mint késztette a’ k??knak hódolásra nyájait.

Szitkos, esküs vallásának látván Fillis szent hitét, ‘s illy temérdek bravúrának átösmervén érdemét,

«áh! úgymond, illy fő bajnoknak én ellent nem állhatok; íme szívem! E’ bájoknak minden jót feláldozok.»

Óh! te majma Petrarkának, vesd pokolba lantodot! Add Aranyfi! bús árvának gazdag ajándékodot!

‘S tik legények! házasodni a’ falukra mennyetek! Másra szoktak vágyakodni a’ próbálttabb Fillisek.