Ah! ujra el-hagysz Eurydice!
Egyetlen kintsem! el-tünsz előlem!
Eurydice!
Jaj! mit vétettem néked kegyetlen!
hogy szép prédámat, most nyert prédámat
néztem hirtelen?
Hidd-el, ortzádnak szép fénnye,
deli testednek ép termete
vonta tekintetemet ezen hitszegésre.
Eurydice! ne fuss Eurydice!
Mit használ immár hárfám’ érdeme!
Hangja lantomnak leszsz fájdalmomnak
örök eszköze,
Plutónak szivén nyert győzedelem
leszsz életemnek, árva szivemnek,
örök gyötrelem.
Ah! egek! ti keservemre
ha lehet, ily esetemre
indullyatok, kérlek, bús szivemnek gyötrelmére.
Eurydice! álly-meg Eurydice!
Könyes záportól el-ázik ortzám,
zokogásimtól hangommal egygyütt
meg-némul hárfám.
Ásgattya szivem óránkint sirját,
hivséged nélkül nem láttya többé
volt boldogságát.
Ah! még egyszer deli képedet
mutatsd, kérlek, szép termetedet.
Jaj! el-viszed magaddal a’ leg-drágább kintsemet,
Eurydice! ah! szép Eurydice!