Egy tsókodért legeltetem
e’ balsamillatok között,
szerelmes Dorka! nyájadot.
’S te addig a’ tserfák alatt,
virágot szedve, andalogsz,
’s az édes Ámor’ kínnyait
zokogva énekelgetvén,
magányos fűzesek között
az árva Dámont elhagyod.
A’ friss ligetnek tölgyei,
Flórának legszebb szálai,
a’ legszerelmesb énekek
nem illetik meg szívemet,
ha Dámon tőllem messze van.