Tsak érted sir bágygyadt szivem
magával nem gondolván,
mert, hogy keservre születtem,
láttya estünkből nyilván.
El szélleszték szerelmünket
hirtelen el-jegyzéseddel,
örök gyászba szivünket
tették reménységünkkel.
Vedd-viszsza tőlem szivedet,
ah, terhes szó! vedd-viszsza,
‘s ne keseritsd életedet
azért, hogy más imádgya.
Sokkal nemesebb Te szived,
mint a’ minőt én érdemlek,
add annak, ki lett Hived,
én azomban kesergek.
Törd ketté, törd-el gyürömet
‘s tedd tüzre irásinkat,
vesd-ki elmédből képemet,
felejtsd-el vigságinkat.
Másnak leszel nyilt ölében,
más fog áldozni szivednek,
ah! egy könyet éltedben
adsze’ régi Hivednek?