Megcsalt, Músák! nyájasságtok;
tőllem messze kellyetek!
Álom minden boldogságtok,
mellyel édesgettetek.
Mennydörgést szül fényességtek,
mellytűl még a’ jó is fél,
főveszélyt hoz bölcsességtek
annak, a’ ki véle él.
Vond ki Ámor! rabságábúl
Parnassusnak szívemet,
‘s hozd halálos únalmábúl
új életre kedvemet.
Hol lel a’ Bölcs jobb jutalmat,
mint a’ mellyet lángod nyújt?
a’ királybot csak szorgalmat,
a’ te tegzed mennyet gyújt.
Olly szépséghez kapcsoltatni,
mellyhez nem fér csalfaság,
‘s hűségétűl ápoltatni,
több mint földi boldogság.
Jöjjsze titkos lángjaimnak
régi tárgya, Dórisom!
Vess te czélt bölcs álmaimnak,
‘s légy ezentúl Phőbusom.