Nincs Bacchusnál a’ nagy égben emberségesb istenség. Nálla nélkűl nincs inségben szivtágitó könnyebbség.
Zevsz apjoknak nagy vendégi ásítoznak, alszanak, még Bacchusnak nedvességi jó kedvet nem gyújtanak.
Ő a’ földi vigságoknak lelkesitő gyámola, ő a’ társos asztaloknak gondszéllesztő angyala.
Mérges Zevsznek mennydörgése csak rémiti szivünköt, tűznyilának vak lökése gyújtya, rontya földünköt;
még kegyetlen Marsnak karja tűzzel, vassal látogat, ‘s itt az emberséget marja, ott meg trónust irtogat.
Farsangszőrű maskarákban üldözvén a’ szépeket, nyögni haggya rút igákban a’ leghűebb népeket.
Nincs Bacchusnál a’ nagy égben ‘s a’ t. Júnó asszony tűkörénél arra tűzi gondgyait, mint forgassa fel férjénél
a’ világnak dolgait? Öszve fűzvén eggy igába a’ kétféle sziveket dúzsnak, pórnak hajlékába
hinti a’ keserveket. Vénus addig szétcsábittya a’ szerelmes párokot, ‘s búval bajjal nyomorittya
bajnokinn a’ bájokot. Nincs Bacchusnál a’ nagy égben ‘s a’ t. Ámor sákba rejtett szemmel lődözvén szét nyilait,
meg vegyíti gyötrelemmel a’ szerelmek’ bájjait: itt eggy szépet meghódítván, jó nevére fótot tűz.
Ott eggy vénet elbódítván langy tüzébűl csúfot űz. Még Vulkánus műhelyében sokkal rosszabb nyilt kohol,
mellyel minket vak mérgében Zevsznek kénnye járomol. Nincs Bacchusnál a’ nagy égben ‘s a’ t. Bölcs Apollo szűz húgával,
fényt akarván gyujtani, ép eszünköt nagy lángjával agyon szokta fojtani. Agg músái tar dalokkal
koldúlgattyák pénzünköt, ‘s jól lakhatván, bölcs harczokkal háborgattyák kedvünköt. Plútó addig ásogattya
földünkbűl a’ kincseket, ‘s rút bűnökre csábitgattya velek a’ kis lelkeket. Nincs Bacchusnál a’ nagy égben ‘s a’ t.
Szép Diána hüs berkekben űzögetvén vadgyait, műkerűlő rejtekekben tölti túnya napjait.
Lesre küldvén sok kutyákkal a’ faluknak szépeit; a’ honőrző Pásztorkákkal titkon űzi kéjjeit.
Még friss Hermes várasinkot orcsürhével lepgeti, ‘s kinnal szerzett tárjainkot éjjel nappal véseti.
Nincs Bacchusnál a’ nagy égben ‘s a’ t. A’ mit e’ sok istenségnek fel nem dúlnak kénnyei, nem haggyák az emberségnek
azt Szaturnus’ bélei. Felfalván a’ nagy tölgyfákot kőszirtekkel birkozik, ‘s megrontván az érczmunkákot
országokkal töltözik. Végre legszebb Szépeinknek ránczba szedvén arczait bajjal töltött életinknek
felkonczollya napjait. Nincs Bacchusnál a’ nagy égben ‘s a’ t.
Cookies on Poetry Cove