Szent oltárodnak színéhez borúlván,
imádunk téged’ rejtett Istenség!
Ki által bűnmocskábúl megtisztúlván,
a’ menny’ örökje lett az emberség.
Mint Istenember tellyes váltásunkért
halálra szántad drága Testedet.
Mint békeáldozat boldogságunkért
örömmel ontottad szent Véredet.
De áh! nemünkhöz irgalmas szívednek
nem volt elég e’ véres áldozat.
Honnyában megmaradni hű népednek
kívántál testi táplaszín alatt.
Hogy asztaloddal gyenge lelkeinket
az üdvözséges jóban vastagítsd;
‘s Véreddel mosván újabb séreinket,
szívünköt szent szíveddel eggyesítsd.
Óh! kúcsolly minket Jézus! oltalmadba,
ha vággyaink gonoszra vonzanak.
Vedd kérlelő lelkünköt irgalmadba,
ha gyarló lábaink megbotlanak.
Add, hogy még élünk, tellyes jámborsággal
tisztelvén e’ felséges Titkodot,
Mennyedben szünhetetlen buzgósággal
hálállyuk végtelen jóvoltodot.