Nagy érdemű Lélek! Hogyha talán Levelem, mellyben Buda vára’ tövéből e’ magyar ízt feddő munkámot Néked ajánlom, kellemetes fonalát örömidnek félbe szakaszttya;
avvagy ez Értekezés, mellyből a’ mennyei Kőltést a’ Magyarok Földgyén sírjába hanyatlani látod, szívepedésre fakaszt, ‘s örökös nyugodalmadot egy két felleges órával megháborgattya: botsáss meg!
Nem Te valál? ki, midőn a’ római népnek akármelly ostoba, vagy tsemegés ízlésű tagja, kezébe vévén a’ tzitarát, szabados kedvére röfögte lábtalan énekeit, sanyarú feddésre fakadtál,
hogy veszedelméből kiragadgyad az isteni Költést? Nem Te valál? ki az elmefogyott és bénna beszédű verskoholók’ nyáját, az üres kordékkal enyelgő majmokot, a’ trágár Szatirust lyukaikba rivasztád?
‘S míg az igaz Kőltést, míglen felséges aránnyát, szent hivatallyának súlyosb akadállyival eggyütt fejtegetéd; azokat, kik nem dalolásra születtek, a’ Helikon hegytől Mársnak mezejére, az Ország’
gondviseléséhez, ‘s a’ földmüvelésre vezetted? Óh! ha tehát a’ boldog öröm, melly holtodot érte, a’ kegyesebb ízű ‘s tetemes Kőltésnek ügyéről hajdani gondgyaidot ki nem édesgette belőlled:
nemzeti Kőltésünk’ szomorú sorsára tekints le; ‘s küldgy ha tsak eggy szikrát út nélkűl szerte bolyongó verskoholóinknak foganós szívekbe tüzedből, mellyel az agg Pízó’ fiait helyes ízre vezetted.
Nyisd meg az észt bennek: hogy lássák isteni tisztét, tsendes Apollónak, hogy lábas hanggal az elmét édesen érdeklő lanttyán mértéktelen újjal öszve ne szaggassák a’ húrokat; és hogy eszetlen
szószaporítás köztt ötsetét büdös írba ne mártsák. Küldgy le tsak egy súgárt, mellynél a’ nemzeti Kőltés életölő veszedelmeiből új fényre otsódgyon; és ha segédi kezet Te sem adhatsz omlani kezdő
oszlopinak, legalább tiszteld meg lelki könyekkel e’ nagy egek’ szüleménnyének boldogtalan estét.
Cookies on Poetry Cove