Ammint az embert alkotá Prométeus
nyirkoltt agyagbúl, ‘s a’ tüzet
mellyébe fúván, látta, hogy pillogni kezd,
nem mondhatom meg, mint örűlt.
Formált azonnal más szelídebb termetet,
melly asszonyállat lett. Majd öszveült
e’ két szerelmes a’ gyümölcsös ág alá,
‘s áldotta képző mesterét.
Eggy pár elég, úgymond az emberalkotó;
terjessze önnkint nemzetét,
‘s mind öszveszedvén gyúrtt sarának söprejét,
eggy törpe képet alkotott.
Ritmista légy, úgymond. Mulassa éneked,
még élsz, az ollyan szíveket,
kik gyermek ésszel a’ negédes csillogást
szépségnek, a’ bakszökdösést
táncznak, ‘s daloknak vélik a’ vad harsogást.
Ah’ folyni látom véreket
szavadra, majd mikor tulajdon hasznodért
mord ütközetre biztatod.
De lessz üdő, mellyben Minerva’ karjainn
megnyílik elméjek, kivesz
otromba nemzeted, ‘s helyette bölcs tüzű
lantos poéták zsengenek!»