Hát tsak meg nem illetődik
szíved árva sorsomon?
És ha szívem érted sínylik,
nem sajnálkodsz lángomon?
Meg nem indulsz, ha könyezve
megszorítom kezedet,
vagy ha mellyem senyvedezve
felsóhajtya nevedet?
Míg gyötrelmimet panaszlom,
húnyorogva megnevetsz.
Ha ellenben elbutsúzom,
azzal kérlelsz, hogy szeretsz.
Ha könyvezni látsz, megállasz,
‘s csókjaimtól elszaladsz,
sem magadtól nem botsáttasz,
sem öledbe nem fogadsz.
Óh’ ha színlett édességgel
megraboltad szívemet;
ha elloptad álnok szemmel
drága tsendességemet:
vagy világos megvetéssel
tedd tellyesnek kínomat,
vagy viszontag szerelemmel
téreld vissza káromat!