Valld meg Ámor! lantosodnak azt a’ fontos titkodot: mért szidgyák, kik házasodnak, olly nehéznek jármodot?
‘s mellyik pár az, melly lángodnak érezhetvén bájjait, véltt terhében szív-csatodnak lellye boldogságait?
Nem, kik egymás’ birtokához csak vaktában botlanak, ‘s frígyeidnek oltárához köz szokásbúl szállanak.
A’ borostyány így csatollya tölgyfa tőhöz ágait, ‘s mint a’ vad szív, nem kóstollya, szent tüzednek bájjait.
Nem, kik pénzért vagy jószágért kötnek házasságokot, felszentelvén ál nagyságért házi boldogságokot.
Így kelnének frígykötésre Körmöcznél az érczhegyek, mellyek édes örvendésre gerjedést nem érzenek.
Nem, kik búja vággyaikkal barmosíttyák szíveket, elfojtván vad lángjaikkal a’ szelídebb kéjeket.
Így gerjednek visz tüzekre rend nélkűl a’ mennykövek, hogy lehullván a’ mélyekre, lobbjok köztt elvesszenek.
Nem, kik minden indúlástúl óván plánta véreket, a’ szívbéli szunnyadástúl várnak képzeltt kincseket.
Így élnének házasságban a’ kő vagy fa képmüvek, mellyek néma társaságban úri kertet őrzenek.
Nem, kik minden vígaságnak durván ellent mondanak, ‘s éjjel nappal búkot rágnak, vagy siralmat morganak.
Húzogass fel két hárfára puszta basszus-húrokot; medve tán illy musikára érezhetne bájokot.
Nem, ha eggyik’ kebelében víg szelídség folydogál, ‘s a’ másiknak vad szívében mord szilajság forrdogál.
Így köthetne őzecskével, a’ vad párducz frígyeket, így érezne a’ jérczével a’ kesely szerelmeket.
Nem, kik eggyet, a’ világért, nem tudnának érteni, ‘s minden morzsa gyávaságért pört szeretnek kezdeni.
Nemde Ámor! a’ szerelmek nem kedvellnek harczokot, ‘s a’ viszályos gerjedelmek nem szülhetnek bájokot?
Csak barátság boldogíthat két érzékeny szíveket; házasok köztt ez lángíthat állandó szerelmeket.
A’ barátság könnyebbíti jármaiknak terheit, mert ez, a’ mi érdesíti a’ gondoknak ürmeit.
Cookies on Poetry Cove