A mélységes mély tengerek
Örvénye úgy el nem ragad,
Mint, ha szemedbe mélyedek,
Egy szédületes gondolat.
Mért üdvözíthetnél te mást,
Akárkit, csak nem engemet?!
Keresem a vigasztalást,
S ha meglelem, kétségbe ejt.
Vágyamnak, melyet érezek,
Nagysága ép a kárhozat.
Éleszti kis szél a tüzet,
De már a nagy eloltja azt.
Bár szűm sovárgja untalan,
De mert istennek lát szemem,
Hogy mondja neked ajakam:
Jövel, égj, kárhozz el velem?!
Ha bírhatnám szerelmedet!
Tudod-e már, mi volna az?
Hogy ez az egy mért nem lehet?
Mert képzelem és szent igaz,
Hogy akkor ott megáll a nap,
S - lélekzet nélkül - a világ;
Az idő még egyet sohajt,
Végsőt: “Eddig volt, nincs tovább!”