Sodoma

Javában áll a vásár; a zsivajban Megsiketül a lelkiismeret. A cég föloszlik; im végeladóban Árverelik a kerületeket.

Kapós az áru; hogyne? sokat ér, S potomság, mit a boltos érte kér: “Ki hazudik nagyobbat?” E sivár Föltétel a kikiáltási ár.

Föl és alá tud hizelegni szebben A mennynek és pokolnak egyaránt? Ah könnyü sor! mi drága még részletben - Egészben szinte semmit ér hazánk...

Lemondott róla régen mindenik, Adó, vevő, hivén, hogy sírba tért. Csak még a bőre! ezt adják, veszik, Igaz, hogy olcsón: egy üveg borért...

Mint mikor a hajó a víztölcsérben, Haj rá, neki! hol a pezsgős palack? Pokolba őrült becsület, szemérem! Föl a kabinba, hol a szűz ajak?

Nyerít a kéjvágy, bőg a hiúság, Vonít az írigy önzés éhesen. Itt már hiába átok és imádság! Én már csak a kénkő-esőt lesem.

És eljön az, hah, itt is a határon; Én látom azt, mint Lót, rég, egyedül. De nem megyek, nem mozdulok... bevárom... Hiába a sugallat: menekülj!

Kéj lesz nekem e gyilkos tűz-zuhany; Szemlélni, hogy rémül a gyáva gaz! Diadalom, ha ők mindannyian Látják, hogy hal meg köztük egy igaz.

Mint egykor Herkulanum és Pompeji Végnapján, láva-temető alatt, Volt még egy hű, valódi római, Ki mozdulatlan, őrhelyén maradt;

Ha majd kiásnak a hamu-özönből Álmélkodó késő évezredek, Találnak ott - s majd rám ismernek erről Egy fölemelt főt s egy üres kezet!...