Skip to content
1827–1897

Otthon [1]

János Vajda

Meglátogattam szülőimet; Csupa szív volt mind a két öreg. Annyit elcsókoltak képemen, Majd elállt belé lélekzetem.

Láttam a zöld erdőt, mely mögött Ábrándjaim holdvilága tölt. Hol hozzám minden bokor alól Emlékezet madara dalol.

És a kis kert - egy paradicsom, Benne tölt el szép gyermekkorom. Hol mi éretlen s tilos vala, Lettem annak fő-fő tolvaja.

Enyhelyen a méhes amoda, Ott készült el a gubapipa. Haragudtak a méhek reám (Nagy volt a füst, erős a dohány).

Gyakran elzavartak, s a gyepen Eldobatták a pipát velem. Mi több? a csíny napvilágra jött, Kaptam aztán fölöstökömöt.

Ott a rét, hol forró nap alatt Estig öldöstem darázsokat. Egy gombostűfoknyi méze volt Mindegyiknek, és ezért lakolt.

A sövénynél sátoros lapu, Ott volt a legelső randevu. Itt csókolt a kedves Zsuzsika... S egyikünk se tudta, hogy mi a?

Annyi emlék - s e kedves helyem Mi okon most mégis idegen? Szemem a távolba téved el, Csalogat valami innen el...

Túl a messze kéklő hegyeken Újabb csillag kel föl énnekem. Szerelmemnek fényes csillaga, Ott vagyok én már odahaza!...

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
Otthon [1] · János Vajda · Poetry Cove