Miért is ne volnék én boldog?... Hisz eddig engemet Édesanyám s kisöcsémen kivül E világon senki se szeretett!
Édesanyám szeretett végtelen, Több példa van reá: Kétéves voltam s hogyha kútra ment, Elvittem a fejőszéket alá.
S a jó lélek, az isten áldja meg! Leült, csókolgatott, Amint ujjammal kimértem neki, Édes ölében addig ringatott.
De elválasztá tőlem őt a sors; Ki szeret ezután? Oly édesen, oly feledhetetlenül... Talán egy szép, egy áldott jó leány?
És kis öcsémnél hol volt jobb gyerek? - Összekuporgatott Sok krajcárt és erszény garast S épen egy kis bunda ára volt.
Szerette ő a kis bundát nagyon, De meg nem veheté!... Mert a városból azt írtam neki, Hogy koplalok... s nekem kölcsönözé.
S azóta a gonosz öreg harang Egyre fizetgeti Jó kis öcsémnek a nagy tőkepénzt, A kamatot - mondá - elengedi.
Gyakran kérd: Mikor leszek már nagyúr? S mikor fizethetek? Mert a fizetési határidő Akkorra van, ha majd nagyúr leszek.
Szegény öcsém! Ne várd te azt, ne várd Te drága pénzedet, Szegénységben adtad énnekem, Szegényen adom én is meg neked.
S szeretni foglak, mint te engem Akkor szerethetél S csak így lesz méltón megfizetve az A drága kincs, melyet kölcsönözél!
De a sors tőlem elvitt téged is; Ki szeret ezután? Oly édesen, oly feledhetetlen... Talán egy szép, egy áldott jó leány?...
Nem!... jól tudom, hogy engem ezután Már senki nem szeret; Hiszen kinyertem ezekével én Minden szerelembéli részemet!
Nyargal a szél a fák Sárga levelével, Jár a képzelődés Nyugtalan lelkemmel.
A szél a harasztot Temetőbe hordja, Lelkem a szép multat Visszasóhajtgatja.
Vajha most is, mint rég Csodák történnének, És a földre hozzánk Jönnének tündérek!
Osztán a tündérek Tündérkirálynéja Mindent adna, mit csak Az ember kivánna!...
Lenne nékem is majd Hozzá egy kérésem; Nem állana sokból, Megadhatná könnyen.
Mit is kérnék - tán csak Aranypalotákat? Vagy szénásszekérből Puha szalmaágyat?
A palota nagyon Síma fényes lenne, A szénásszekér meg Könnyen földülhetne;
Nem jó a sártestet Magasra fölvinni, Benne ott a lélek Nem tudna alunni.
Nem; - egy kunyhót kérnék Erdők vadonában, A szabadság leges- Legszebb hazájával.
Csöndes lenne e hely Emberek zajától, Bűnös és fertőzött Talán csak magamtól.
De talán fertőzött Se lehetne tőlem, Ha egyedül lennék A szent erdőségben.
Lehetnék-e én ott Más emberek rabja? Lehetnék-e én ott Ezerek zsarnokja?...
Sem egyik, sem másik Nekem nem barátom; Egészen más lenne Foglalatosságom.
El-elmerengenék A csendes tűzhelynél, Kenyeret pirítván Szemérmes tüzénél.
Anyám lenne a föld, Fa, virág testvérem; A könnyelmű kék ég Lenne feleségem.
Enyelegnénk, hogyha Szépen mosolyogna, Együtt mennydörögnénk, Hogyha elborulna...
De mi haszna! Többé Csodák nem történnek, Le a földre hozzánk Nem jönnek tündérek,
S nem vagyok ugyan most Ezerek zsarnokja, Csak minden órában Más hitványnak rabja!...
Cookies on Poetry Cove