Siralomnak gyászvölgyében, Ahol örök a bú s panasz, Zokog a szél, sír a felhő: Emlékezzél rá, hogy meghalsz!
Por és hamu, pillanatmű, Kicsiny és nagy, jámbor és gaz, Ember, büszke, kicsinyhitű: Emlékezzél rá, hogy meghalsz.
Itten ez árnyékvilágban Nem tudva, mi való, igaz, E homályos álomlétben Emlékezzél rá, hogy meghalsz.
Bölcs, ki élted titkát kérded Az égtől, s néma, siket az; Csak a hulló csillag felel: Emlékezzél rá, hogy meghalsz.
Hiuság, hír s dicsvágy rabja, Nézz tükörbe, ott a válasz Hamvval írva homlokodra: Emlékezzél rá, hogy meghalsz.
Kit sulyos bűn tudata üld, Kit erényed nem jutalmaz, Kit fény vakít, szenny aljasít: Emlékezzél rá, hogy meghalsz.
Ki nem bírod a fájdalmat, Olyan szívet szaggató az: A kétségbeesés szélén Jusson eszedbe, hogy meghalsz.
Fásult, kinek fáj az idő, Mert számára nincsen vigasz, Ki az élettől félsz, rémülsz: Emlékezzél rá, hogy meghalsz.
Bölcs teremtő káromlója, Ki minden jót földön tagadsz, Borulj térdre: hálát adva Emlékezzél rá, hogy meghalsz.
E hazug, csalárd világon, Hol ami nem bárgyu, ravasz, Minden egyéb bizonytalan: Emlékezzél rá, hogy meghalsz.
Hol nem lehetsz tökéletes, Mert aki nem gyarló, szörny az, S az ember hibával ember: Emlékezzél rá, hogy meghalsz.
Világtalan börtön mélyén, Ahol élve meg nem viradsz: Egyedül, csöndben, sötétben, Emlékezzél rá, hogy meghalsz.
Agyvelő, mely kínban őrjöngsz, Szív, mely remegsz, hogy megszakadsz, Nyomorék, porban fetrengő: Emlékezzél rá, hogy meghalsz.
Égnek eltévedt árvája, Ember, gyarló, gonosz, igaz: E mostoha rideg földön Emlékezzél rá, hogy meghalsz.
Ifjuság, szépség, dicsőség; Csalódás, vész, átok s panasz; Földi végzet, hamis játék!: Emlékezzél rá, hogy meghalsz.
Oh nehéz, rút, álnok e lét! A halál, ez egy jó s igaz; Mennyország, öröklét, minden! Emlékezzél rá, hogy meghalsz!
Cookies on Poetry Cove