Én vagyok, én, ki még imádlak - És egyedül vagyok talán, Ki úgy imádlak, mint ohajtod - Ezernyolc s fél száz év után!
Imádlak rég, de titkon eddig, Mert ellened volt a világ. S mit hirdetél, elnyomva még, az Egyenlőség, köztársaság!
Te szenvedél még itt e földön; Oh, méltatlan volt rád a nép; Azóta hátra s nem előre Elfolyt tizennyolc század év.
Az elv, amelynek hirdetője És vértanúja te valál, Elnyomatott és azok által, Kiket utódokul hagyál...
Hol van tanod s a tanítványok, Jámbor, szegény halászaid? Vészben, nyomorban követőid, Kiket tanod vérpadra vitt?
S kik ezek itt e pharizeo- Republicanus övesek? E gőg, e fény tanítni avagy Vakítni vágy a népeket?
Ti szemtelen vak majmolói Olümposz isteneinek! Ha volna mégis nagyszerűség E nagy szerephez bennetek!
Ah egyaránt letűnt a hősi, A nagyszerű kényuraság, Letörpült a polgárerény is, S képmutató lett a világ!
- Mit vétkeztél te az erénynek Legistenibb áldozata? Hogy meggyaláztak és neved lőn Minden gazságok paizsa?
Ah, de közel van végre a kor, Midőn megtudja a világ, Hogy legvadabb rágalmazóid Kik voltak... a jezsuiták!
Átok fejükre, véghetetlen! Kik vétkezének ellened, És bűnbe dönték a világot, Mit hirdetél, a rény helyett.
Hol a pokol, mely megtorolja E százados gazságokat? Oh, magyarázd meg, büntetőül Van-e a sírban öntudat?...
Eloltották az égi fáklyát A csábított világ felett: És vezeték a babonának Rémeivel a népeket.
Eloltották az ész világát, Mit te hozál le, s elveték Vak hiedelmek mákonyával A tudatlanság éjjelét.
Átok reád, te hét nehéz bűn, Hét halmú Róma - s kárhozat! Órád ütött, hiába véded Bitorlott bűnpalástodat.
Eljött az általad kigúnyolt Isten boszúló szelleme, És léssz a századok bünének Kipusztult Jeruzsáleme!
- S te őskor erkölcs-óriása, Szent és imádott elvrokon, Eszméd ohajtott birodalma Fölépülend e romokon.
S a bűnök áldozat-vérében Megkeresztelkedett világ Üdvözülten rivalja: éljen A testvérség, köztársaság!
Cookies on Poetry Cove