Skip to content
1827–1897

Hajón

János Vajda

Ülök a hajófödélen. Száll a füst, zúg a kerék. Haladunk vígan, serényen. Fut mögöttem a vidék.

Ringatózom e csalképen A keringő táj felett. Hogy sietnek szembe vélem, S tűnnek el fák, ligetek.

Így foly egybe mult, jövendő; És a lelkem révedez: Idő, idő, örök idő - Nem-e a te képed ez?

Hátha nem is az idő múl, Ez csak úgy tetszik nekünk. Örök a lét innen és túl; Elmuló csak életünk?

Hátha csak látásunk téved? Az idő áll, mint a nap, S csak a hátán bolyg az élet, Fölszinén a sugarak?

Hátha az a mulandóság, Mit mi annak képzelünk, A valódi állandóság? S csak a lét játszik velünk?

Hátha úgy van, hátha úgy van... Az idő is, mint a part, Változik, de mozdulatlan... Mi megyünk csak, ő marad?...

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
Hajón · János Vajda · Poetry Cove