Az igaz, hogy mostan szörnyű nagy kár volna, Ha valaki silány meséket mondana; Azonba’ én mégis oly vakmerő vagyok, Hogy egy csinos mesét mondani akarok.
Mesémben nem lesznek tündérek, tatárok, Minmagunkon történt meg az egész dolog; És azért remélem, hogy végig hallgatják, Különben jót állok, hogy még meg se bánják.
Szólni fogok én egy szépséges legényről S ennek dícséretes vitéz tetteiről; Miként kalandozott szét a nagy világban, Minő pusztítást tett özvegyek, árvákban...
Ez a szépséges szép legény - Ausztria. Itt lakik nem messze a felső szomszédban; Különben mint a rossz pénzt ismerni szokják, Ismeri őtet is a nagy kerek világ.
Ismertető jelül annyit mondok róla, Hogy mindig befelé fordult keze, lába; Szeme, szája, orra soha száraz nem volt, Ily rút lévén mégis sok szépet hódított.
Bátor is volt, mert nem félt a sötétségtől, Hét ország megszaladt szemtelenségétől; Hát ily szép termettel, szívvel fölruházva, Hódításra indult ki a nagy világba...
No s hát, amint szerteszéjjel kalandozna, Akad egy helyütt egy szép özvegy hazára; Amely épen nem rég temette el urát, Elfelejthetetlen nagy Mátyás királyát.
Odamegy hozzája, vigasztalni kezdi, Halványpiros képét álnokul megcsípi; Simogatja, hozzákezd a bókoláshoz, Nagyon jól állt a bók befordult lábához.
Szó ide, szó oda, elég legyen annyi, Hogy a szép özvegy már kezdett ingadozni; Utójára pedig így szól a lovaghoz: Annyi mint a! no hát vezess az oltárhoz.
De erre a lovag hüledezni kezdett, Mert eszébe jut, hogy másnak igérkezett; A vitéz lengyelnek, az elmés olasznak, A torzonborz csehnek s isten tudja hánynak!
De nagyon megtetszvén az új magyar mátka, Kár lenne, gondolá, derék egy perszóna! Annyira hogy el is ment az esküvőre, Ott a szép özvegyet szépen le is főzte...
Mert mindig mást beszélt, mint a szíve érzett, S lett egy gyümölcstelen átkos házas élet; És az isten, aki mikoron esküdtek, Nem a szóra, hanem le a szívbe nézett,
Nem tartván az undok csábítót hibásnak, Büntetéssel fordult egyre a magyarnak, És így történt az, hogy három század óta Örökké e szegény hazát ostorozta!
Azonban az átok a gazt is eléri, Mert a magyar haza édes gyermekei Mostan egymás egyetértő szózatára Kardot rántanak a zsarnok mostohára...
Ezalatt a régi megcsalatott mátkák, A szomszéd Cseh-, Lengyel- s a szép Olaszország. Kezet fogva csupán azért egyesülnek, Hogy a rút csábítót együtt bosszulják meg!
Ilyen vége lesz a hamis esküvésnek, S a mesémben lévő szépséges legénynek; Kivánom is, adja a magyar istene, Legyen a legrútabb papucshős belőle!...
Cookies on Poetry Cove