Oh, napnyugot hazája! mily hamar
Keresztül élted a fényes delet!
Mely előbb még bálványozott, a föld
Kiábrándult és szánja estedet.
Elvész a hír és dicsőség, amit
A szabadságnál jobban szeretél;
Meggyűlölt a szabadság istene,
S halállal büntet e rút vétkedért...
Tekints reánk, kiket nem ismerél,
Mert nagyravágyó és kevély valál;
Hisz sasod a völgy ibolyáinak
Bokraihoz csak ragadozni száll.
Nézz ránk, kik küzdünk egyedül csak a
Szabadságért, s piruljon el hired.
...Meghalhatunk, de halálunk dicső
S nem gyalázatos lesz, mint a tied!
Oh, nagyszerűen nevetségesek,
Oh, szent szabadság arszlán-hősei!
Kiknél csupán divatnak mondhatók
Az emberiség szent küzdelmei.
Csak gúnyoljátok hát magatokat
- Hisz külszin az, mi nektek élvet ád -
De ne mondjátok a világnak azt,
Hogy honotok most is köztársaság!
Te hatalom, hír s dicsőség után
Sohajtozol örökkön, s nem tudod,
Hogy a szabadság legfőbb hatalom
S legszebb dicsőség... s ez ölő bajod...
Szabad léssz majd, de büntetésedül
Éppen dicsőség nélkül léssz szabad,
Egy ismeretlen nép ajándokul
Adandja vissza szabadságodat!
Oh, nemzetem, magyar nép! küzdj, remélj!
Szemem könyez, midőn rád gondolok;
Látom jövődet: hidd el, oly nagy az,
Hogy bámulásától nem szólhatok.
Oh, franciák országa, te neked
Volt szánva e jövő... sirasd, sirasd...
- Ha szenvedél, felejtsd el, nemzetem;
Mert istened tenéked szánta azt!