Egyedül

Csöndes egész világ, béke van a földön. Édesen szendregve pihennek a népek. Mint a forró nyári dél a néma erdőn, Olyan a föld, s olyan édes most az élet.

Néha csendűl egy-egy alvó nyáj kolompja, Mert a szemtelen légy mostan lakomázik: Mikor az oroszlánt az álom elnyomja, Csúszó-mászó féreg a fülébe mászik.

Egy-egy alvó bogár donog itt-ott halkan, S gyönge nyögést hallat a fához ütődve; Az is elenyészik egy félénk visszhangban, S tetszhalotti álom nyomul az erdőre.

Minden csöndes, minden álmodik és boldog; Csak én vagyok ébren, engem éget a nap; Nekem fáj a sugár, mely hiába ragyog, Homlokomon vampír: vérivó gondolat.

Majd ismét ugy rémlik, mintha minden ember Mind meg volna halva, el volna temetve; Csak én magam élnék, csak én volnék éber Egyedűl! egyedűl! s én is megmeredve.

Ijeszt a csöndesség, s szólni mégis félek. Hallgatózom, hogyan zsong a sok koporsó; Bennem az undortól rezzen át a lélek, Hallom, a rút féreg hogyan őröl, morzsol!

Körülöttem, mint az oceáni habok, Egymást érve, némán feküsznek a holtak. Mind olyan mosolyban meredt, nyugodt arcok; Azt hiszem, alusznak s édesen álmodnak.

Anyja karjaiban szenderg a csecsemő, Mintha csak szopása szakadt volna félbe. Kedvesének kezét fogja a szerető, S tündér csengetyűnek hangja cseng fülébe.

Hallja még és fogja hallani örökké: Szeretlek, szeretlek! És az ajk oly duzzadt, Mintha a végső csók lenne itt elsővé, S mint a parázs égne csöndes hamu alatt.

Mintha a hős harcos kardjával kezében Szép halálával még itt is dicsekednék. A fukar még érzi ezreit zsebében, A hitbuzgó mondja: ott fönn vár a mennyég!

Haza, emberiség, kedves, dicsőség, hit, Egyik megjutalmaz, ha a másik megcsal. Egyiktől szeretve voltak ezek mind itt - S aki volt szeretve, az soha meg nem hal.

Mind olyan elégült, mind oly panasztalan; Nem nyílik sohajra egyetlen egy ajak. Csöndes a levegő, az éj csillagtalan, Nem tudom valóban, élnek-e vagy halnak.

Mindegy; azt tudom csak, hogy szerettek, éltek, S testben, mint a fű, fa, bogár, halhatlanok. - Ah sátáni testben megátkozott lélek! Hűtlen, önző fajzat! elmulandó vagyok!