Mire vársz még, jó öreg, egyetlen
Ifju lélek megvénült hazádban?!
Mire vársz, talán, hogy számüzessél
És sírod leld a hódolt Rómában?
Kiégett már néped Aetna-lelke,
S te égetted azt ki lantodon...
Jer mihozzánk, ez a föld tehozzád
A legméltóbb széles e világon.
Vagy talán van még reményed, - érzesz
Új villámot lelked fenekében,
Lángolóbbat, mint a régi, mely gyujt
A halott tél hó-szemfödelében?
Ó, ne hidd... bolygótűz lesz e láng is
Örökálmú rideg sírokon...
Jer mihozzánk, itt a föld, mely hozzád
A legméltóbb széles e világon.
Kétszer ébresztéd föl a világot;
Mind a kétszer elaludt, s te élsz még;
Vár az isten odafenn, ki küldött,
A hírrel: kiküzdve a népfelség!
Ah, de rossz helyt vagy, még megfeszítnek...
Új kereszt készül a Vaticánon...
Jer mihozzánk, ez a föld, mely néked
A legbiztosb széles e világon.
És ha a világ valóban oly rom,
S oly erőtlen az emberi lélek,
Hogy az álmodott világszabadság
Belőle még vágyban is kivészend:
Vannak itt, kik egyúton menendnek
A megbántott isten zsámolyához,
Jer mihozzánk halni... mert ez a föld
Sírnak is legszentebb a világon...