Istennek hála, megvolt az ebéd; Meg is kötözködénk, s most mit tegyünk? Pipára gyujtunk persze, azután A szőlőhegyre kilépegetünk.
Ottan pedig kis hajlékod alatt Oly édesen esik hörpenteni, És a magyarnak hörpentés után, Még édesebb talán - felejteni.
Kész a pohár bor; szokás szerint Elöljáróban háromszor iszunk; Meg is dicsérjük röviden a bort, Oszt - Isten tudja, mért? - elnémulunk...
Sohajtasz egyet: házad bajait S én a honét kezdem panaszlani; Beszéd alatt hörpentünk húzamost, S oly édesen esik felejteni!
Te elfelejted házad bajait, Aztán beszélni kezdek én neked; Oh bár a hozzád hasonló magyar Mindannyi hallaná beszédemet!
Mohácsról szólok, és szakálladon Egy drága gyöngyöt látok fényleni: Hörpentünk egyet, édest, húzamost - Jobb volna ezt is elfelejteni!...
Gyászoljuk a hont kis házunk alatt, Mely e hazában minden vagyonunk; Elkönnyezünk e jó nép bajain, S eszünkbe nem jut önnön nyomorunk!
S épen azért siratjuk a hazát, Mert rajta nem tudunk segíteni - Hol a pohár?... Igyunk hamar... hamar... Csak ezt lehetne, ezt felejteni!
Oh, hol van most e haza dús fia, Kit földje jobban megjutalmazott? Ki munkával nem szerze semmit is, Neki mindent, mindent a hon adott!
Oh, jönne most - ha merne - közibénk És látna kettőnket kesergeni... Igyunk, apám, mert szívünk megreped, Hogy nem lehet mindezt felejteni!
Oh, kancsó, jer, te sokkal többet érsz Mint e honnak sok hűtlen gyermeke; Ha te nem volnál, most két honfinak Megrepedt volna bánatos szive.
Igyunk, apám, s gyerünk hazafelé. Anyánk, szűnjél velünk most pörleni, Mi a hazáért ittuk le magunk, Mert édes, oly édes nekünk - felejteni!...
Cookies on Poetry Cove