Nézzétek ott a munka mellett
Ama fehér haju anyót.
A mosónők közt legerősebb
És hetvenéves már az ott.
Ilyen keserves veritékkel
Kereste mindig kenyerét,
Betöltve a kört hű iparral,
Mit isten számára kimért.
Mint ifju ő is szeretett, és
Remélt, aztán férjhez mene.
Viselte női sorsa terhét
Gondokkal, bajokkal tele.
Férjének három magzatot szült,
Ápolta hiven betegét.
És eltemette tisztességgel.
És tovább hitt, tovább remélt.
Aztán nevelte a fiúkat;
Jó kedvvel tette ezt nagyon,
Becsületben és fegyelemben;
Örökségük rend, szorgalom.
Aztán megáldva elbocsájtá,
Hogy kenyeret keressenek.
Igy agg korára egyedül lőn,
Csupán jókedvét tartva meg.
Gondos takargató volt; lent vett,
S átvirrasztván sok éjszakát,
A lent finom fonallá fonta,
Úgy a takácsnak adta át.
Megszőtte az vászonnak, ő meg
Forgatva tűjét, ollaját,
Megvarrta szépen önkezével
A tisztes koporsóruhát!
Ezt a ruhát nagy becsben tartja,
Szekrényében, első helyen.
Ez első és utolsó kincse,
Egyetlen éke idelenn.
Felölti minden ünnep reggel,
Ebben hallgatja a misét.
Azután újra beakasztja...
Hogy benne majdan kivigyék.
Oh!... vajha éltem alkonyáig,
Miként e tisztes agg anya,
Megtegyem azt, mit tennem kellend,
Mi tisztem és gondom vala.
Vajh annyi kedvvel ürítném ki
Mint ő, az élet poharát,
S nézhetném egykedvűn, miként ő,
Előre a halottruhát!