A városligetben

Ha a városligetben járok, S az ég derült, a nap ragyog, Oly szépnek látom a világot! Oly boldog, oly vidám vagyok.

Mint hányt-vetett hajós a révben, A gyermek anyja kebelén, Sebzett vad a tó gyógyvizében: Magamat itt úgy érzem én.

Itthon vagyok; ez az én fészkem. Füpamlagomra heverek. Olyan vagyok (és voltaképen Ki boldogabb?), mint a gyerek.

Egyszerre örülök a létnek, És szinte nem fogy a csodám: Hogy is láthattam oly sötétnek? S magamba gondolom, no lám,

Van, van igazság mégis itten! A földi sors mértéke jó. Bár neked itten semmid sincsen Mindabból, ami elmuló;

Sajátod e véges határban Nincs egy arasznyi földdarab: A mindenség közbirtokában Mégis te vagy leggazdagabb.

Tán a vagyontul függ itt minden, Hogy amivel bírsz, mennyit ér? A telekkönyv itt szíveinkben; A fő, hogy abba mennyi tér?

Mi haszna süt a nap a tóba, Ha ronda, sáros a szine? Mit ér a vaknak a színpompa, Süketnek összhang, dal, zene?

Minek neked parányi részlet, Ha tied az egész világ? Téged, felséges szép természet, Oly dicsőnek, mint én, ki lát?

E tiszta szív kristálytükrében Te örömest nézed magad. Gyönyörködöl, hogy olyan épen, Oly hűn, amint vagy, visszaad.

Nem, többé nem panaszkodom rád, Hogy mért nevelted fiadat Olyan hasonlatosnak hozzád, Oly nyílt, igaznak, mint magad.

Az élet álnok versenyében Volt e miatt sok, sok bajom. De megvan érte, látom, érzem, A mérhetetlen jutalom.

Mi egymásé vagyunk. Egymásban Élünk, találjuk örömünk. Ismerjük egymást; fény s homályban Találkozunk, ölelkezünk.

Itt van egészen - a szememben Megannyi gyémánt harmatod. Aranyhajával itt szivemben Fürdik, szűz meztelen, napod!

Legdrágább kincseid kinálod, Szemérmes kebled fölnyitod; Elrejtett bájaid föltárod, Nincs köztünk semmi fesz, titok.

Mi értjük egymást; ez az erdő Az én királyi palotám; E mennyezetes mohos csertő Trón, bölcső, páholy, nyoszolyám.

Virág - illatlehelletével Fényével a meleg sugár, Köszöngető lomb néma jellel, Édes-bús dallal a madár;

Ölelgetésében a pázsit, Pillangó játszi röptiben, A szél, mely fürteim közt játszik, Csókjaiban beszél velem.

A nyári égbolt arenája Vándor-szinész felhőivel, Az üstökös lovar pályája Tündéri színműt játsznak el...

- Így mulatunk, így édelgünk mi Ketten, magunkban, egyedül; Vigyázva, hogy ne lásson senki, És a mulatság sikerül.

Mert persze, persze a ligetbe Én rendesen korán megyek; Mikor még nincs megfertőztetve; Nem járnak ott még - emberek...