A szomorú szerzetes

Svédföldön áll egy ó torony, Kesely bagoly szállója; Eső, vihar játékszere Jó háromszáz év óta.

Az emberek, kik egykor benne laktak, Örömmel, fájdalommal - oda vannak. Záporban egy lovag közelg, Sarkantyút ad lovának.

Merengés közt eltévedett, Jöttén az esthomálynak. A szélviharban orditozva reszket A rengeteg, mint megkorbácsolt gyermek.

Elhíresztelt volt a torony, Hogy fényvilágban, éjjel, Egy csuklyás szellem jár oda Oly bánatos bús képpel,

Hogy aki egyszer a szemébe nézett, Bú szállja meg - s nem kell neki az élet. Megy iszony nélkül a lovag, S a toronyboltozatban

Beállitott lovához így Szól könnyeden, vidáman: “Nos ugy-e jobb itt - jöjjön bár kisértet, Mint odakünn kiállni a szélvésznek?”

Az ázott nyerget, zabolát A lovon megereszti; A zord helyen köpenyegét A földre leteríti.

S még áldást mond porára a kezeknek, Kik ily erős egy tornyot épitettek. És amint szenderg, álmodik, Az éjfél idejében

Horkol, kapál ijedt lova, A torony boltja fényben. Villog a fal, mikéntha égni látnád, A lovag szedi össze bátorságát.

Kitágult orral hortyog az Ijedt mén és vicsorgat, És nézi a kisértetet, Hosszú sörénye borzad.

S amint a lelket a lovag meglátja, Szokás szerint körösztöt vet magára. Elébe áll a szerzetes Panasztelt, rémes halkan.

Némán sír arcán egy világ, Oly búsan - ó, mi búsan! A lovag nézi mereven e képet, És szíve gyengül, érezőn részvétet.

Nagy, titkos fájdalom, mitől Átborzad a természet; Mit sejt egy vérző sziv, akit Kétségbeesés kerget,

De el nem ér: e fájdalom jelen meg Szemében a szomorú szerzetesnek. “Oh, mondd, mi bánt? mi lehet az, Mi olyan mélyen hat rád?”

Lecsüggő fejjel a barát Megnyitja halvány ajkát, Hogy szörnyüséget mondjon el - az útas Rémülten rákiált: oh, hallgass, hallgass!

- Eltűnt a szerzetes, virad. Tovább halad a vándor, De többé egy hangot sem ad, Elmélkedik halálról...

A paripának sem kell többé abrak; A lónak vége, vége a lovagnak. S midőn a nap nyugovóra száll, Sziveik elfogódnak.

Minden bokorból a barát Int, levelek zokognak... Merő sebet lát, jajszót hall a légbe... - A ló betántorg a tenger vizébe...