Skip to content
1827–1897

A gyilkos

János Vajda

Fúj, nyargal a szél hegyen, völgyön át. A bérci tölgy veszt köntöst, koronát. Sikolt az ablak, bömböl a völgy. Megölte benne valaki magát.

- Mért nem kacsintasz, illegsz, oh hölgy? Az árok búg, a barlang csuklik. Hess áruló, gonosz kuvik! Fúj, nyargal a szél árkon, berken át.

Hogy földhöz vágta egy fa ott magát! Olyan sudár, oly fiatal volt. De még mozog, még fenyeget az ág. Nem örömest, de mégis megholt.

Bolyg a haraszt, mindent beföd majd. Ordas csiba! ne fájjon a fogad. Üvölt, fúj a szél tüskön, bokron át. A nyár, az ősz elhordja majd magát.

A hó alatt elalszik a föld. A dühödt lég hadd törje ki nyakát. Ki érti meg, ki tudja, mit nyög?... Valami elsuhant emitt fenn...

- Jár a halál, ha kell, ha nem... Üvölt, fúj a szél a sövényen át. Megúnta életét a vén világ. Szerette a napot a golyhó.

Pedig feküdni a lebujba járt. Ragyogni fenn, alunni lenn jó. De még a napsugár se szebb, mint a vér... Ma csak ma, de holnap mi ér!...

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
A gyilkos · János Vajda · Poetry Cove