Vér s nyomor szennyezi a vén, beteg világot,
Sötét árkok során harcosok, elnyűtt arcok.
Vad puskaagyakhoz simul sovány, szakállas, árva...
Sok drága, szép tüzű ifjúi férfiszem,
Mely nők után az utcán ragyogva fordult,
Célozva hunyorít most,
Rádőlnek fáradtan a fegyver mord agyára,
S a kormos csöveken kicsapnak sárga lángok,
Ó, édes Szerelem, világ egyetlen éke,
Égő, ős óriás, megállsz,
Amíg célozni szűkül a szem szelíd fényű rése, füst marta árva szem,
És jaj, karodra hogy emeled a drágát, hova rejted el,
A félszeg mozdulat, mellyel utána nyúlsz,
Egyensúlyt vesztve eldől... s zúzódva hull a porba.