A szezon tavaly úgy kezdődött, Ah, míg leírom, a szívem is reszket, Hogy a Csokonai-kör És a csütör-
Töki esték váratlan élni kezdtek. Felolvasott a doktor Prőhle, S tőle A fák határozottan elhervadtak.
Megkezdődött az ismert őszi attak: Jött a csúz, és szólt a nátha: Hátha Mi is szétnéznénk a világban,
S erre mindnyájan Prüszkölni kezdtünk lágyan. Ah, nyájas olvasóm, Ki e sorokra megadón tekintesz,
Ugye, ma is csak így van mindez? A nátha, a csúz s az egész szezon. Nyugodj bele - ez az ősi rezon, Bár most még rosszabbul megy minden,
Laposabb a pénzügyi ború, Még közelebb jött a háború, Csapást ránk a sors ostornyele mér, S a Prőhle tanár úr után
Felolvasott a Baáry Elemér. Nos, olvasóm, vigasztalásul Ülj most a kandallóhoz énvelem, S tűnődjünk el orrt fújva, könnyet ontva,
Az eliramló furcsa életen. Nézzük át a szezon történetét, Az ah-okat és az eh-eket, A búkat és a pecheket,
Amikből, ugye, most is volt elég. Táncmulatságok tekintetében Az elmúlt szezon feltűnő szépen Sikerült,
Szép volt, jó volt, sokba került. Minthogy már rég elhanyagolták A szegény nagykövetek dolgát, Hát a jószívű nagyhatalmak
Az első jótékonycélu vigalmat Az elárvult diplomaták Felsegélésére adták Tripolisz összes termeiben.
Meghívtak sok béget s agát, S táncosának sok kedélyes vendég Emlékül - otthagyta a fogát. “Sose halunk meg!” - kiáltoztak,
Egymás belét vígan kiszedve, S a jótékony cél érdekében Az ügyet a török felülfizette. Felbuzdultak erre a szende, szép
Debreceni leányegyletek s hölgyblokkok, S mert ők sem smokkok, Még Tripoliszt is túlrendezék. Mert, istenem, ugyan mit ér,
A tripoliszi csatatér Ahhoz képest, ahogy kinéz Hajnal felé a vén Bika, Mikor lezajlik Debrecenben
A bálok legzajosbika? Taposott tyúkszem, rongyolt gallér, Tört pezsgőspalack, gyűrött gavallér, Szívedben a mámor
Édesbután forr, S mikor jön a fizetőpincér, Kinyújtod az ujjad négy princér, S elbosztonoznál, mint - a kámfor.
Viszont az idei idény Is szép lett. Örömeit én Hadd sírom el, jött Nikita Egy háborúsat rikita
Lelőtt egy szép török határfináncot, S erre a Balkán Rákezdte nyalkán, Amíg el nem únta, a táncot.
Nézi Európa, s szegény feje reszket, De én csak nevetem eztet, Mert a kitünő Máthé Gyula Hősi bátorságra gyula,
S itthagyva a színtársulatot, Nagyszerű békeakcióba fog. Lemegy szépen a balkáni harctérre, S piros arccal, mint egy pipacs,
Kijelenti, hogy az egész Balkán Ripacs. Erre a Balkán nagy ijedtséget fejt ki, Szerbia a kikötőt elejti,
A szegény, megoperált Prohászka Kebléből kitör egy fohászka, S csend lesz. Több táncvigalmat az idén,
Hálistennek senki se rendez.
Cookies on Poetry Cove