PHILOKLET

Öreg Philoklet, vénhedt cimborám, Ó, nézd a hajnalt, milyen sápadt... Ez az utolsó hajnalod talán, Pendítsd meg hát a szárazfádat.

Sikolts belé a szürkületbe Egy tüzes dalt a rózsafakadásról, Sóhajts vissza a ligetekbe, Hol primula feslik, s csalogány szól...

Öreg Philoklet, mily kék a szemed... Ejh, bolondság az, hogy a kezed reszket, Egy-két dalt kell, ó, kell még zengened, Mielőtt vénhedt lelked elereszted.

Aztán repülhet, mint arany hajó Titkos határú, kéklő tengeren, S magam maradok... ó, mi szörnyü szó: Magam... Philoklet sem lesz már velem...

Nevess Philoklet... méla mosolyod Jól esik nekem, mint az őszi nap; Jut-e eszedbe, mire gondolok: A csoda-ősz a platánok alatt?

Akkor esett, hogy kis vita hevében Kezet emeltem rád, vén cimborám... Nevess, nevess... oly fáradt már a vérem... Az az idő nem is igaz talán...

Öreg Philoklet, hogyha eljő Cháron, A mord hajós, és eltünik veled, Pendüljön ott is nóta szárazfádon, Meleg, mint a tavasz, és bús, mint a szelek.

Zengd azt a dalt az aranykigyócskáról, Mely Kleopátra vérétől haldokol, És fel fog nyögni bánat mámorától, Mint most szivem, a mélységes pokol...

Öreg Philoklet, vénhedt cimborám, Ó, nézd a hajnalt, milyen sápadt, Ez az utolsó hajnalod talán, Ó, pendítsd meg a szárazfádat.

Sikolts belé a szürkületbe Egy tüzes dalt a rózsafakadásról, Nem visz már út a ligetekbe, Hol primula feslik, s csalogány szól...