Caesar! üdv neked, ó, ifju vezér, kinek
Gyűrűs úrkezed ím hajtani nyúlt komor
Vérszín orrliku mént ősi kocsink előtt:
Végzet nagy, fekete lovát!
Véled, hajh, bus uton indul a szent fogat:
Kétoldalt szegi gyász cyprusa, s árnyain
A Hórák aranyos köntöse elborul,
S táncuk zsibbadoz és alél!
És a lombokon át tűzszinü láthatár
Küld útadra riadt rémrajzokat: rekedt
Kürt kurrog, s a dühödt dob levegőt repeszt,
Ám túlzúg ama néma jaj,
Mely a földek alól felbozsog, és setét
Rezgésével a lég megtelik, és a fül
És a test myriád pórusa hallja mind:
Elhullt ifjak örök jaját!
Ifjú vagy te is, ó, drága vezér! finom
Fényű homlokodon nem fedi az arany
Pánt még méla redők hűs vonalát, melyet
Gondok zord diadémja vág!
Szíved még szerelem hajnali vánkosa,
S gyengéd hajnali pír arcodon is: jövőd
Bíbor kelte ragyog rája szelíd tüzet:
Rád néz fényre sovár szemünk!
Rád néz, és epedőn felpiheg a Remény,
S halvány ajkaihoz édes, arany szavú
Kürtöt: új örömöt zengni szorítana,
Hadd nyomná el a tompa jajt!
Ó, bár ifju kezed cyprusos út után
Vinne fény mezején isteni nap felé,
Melytől nő a kalász, s vídul az árva szív!
Ó, már, míg ragyogón robogsz,
Hajlítson derekat néked a Diadal!
S immár oldja le bús vérdiszü mellvasát,
S pálmát véve kemény marka a kard helyett
Békét zengjen a Háboru is!