Faunok vidám patája,
Cécós szavak csatája
Nem döng dalomba már;
Víg, hajnali, pacsirtás
Lelkem már őszi irtás,
Tél csöndje vár.
Haj, rég voltam husz éves,
Megáporult az édes
Bibor mézű ital;
Kínlódva, elakadva,
Kedvet, reményt tagadva
Dadog a dal.
De a fájó, eretnek
Szók téged még szeretnek,
S keres a furcsa zaj:
Még hozzád sír egy áldás,
Az erdőn egy kiáltás,
Egy vén sohaj.
Ó, nézz reám még, édes,
Mint a fagyott, setétes
Tájnak, bármily sivár,
Lágy fényt ragyog telébe
Isten arany cselédje,
A napsugár!