Ó, fontaine lumineuse! minőt az orfeumban
Láttam nem egyszer én, és mindig fáj szivem,
Ültem az emberek közt, és szivaroztam búsan,
És nem törődött vélem senkisem -
Nők drágafényü válla derengett messzi páholy
Mélyén -, s a szinpadon zengett a csodakút,
Egy szökkenő sugár vérző oszlopba nyúlt,
Majd kék esőbe bomlott, mely sír, amíg aláfoly...