Ó, én nem a halált átkozom!
Szent a Halál!
Én nem felejtem el soha egy halott drága arcát!
Mosolygott.
Körülte a tubarózsák túlvilági illata énekelt,
S a gyertyák lángját már túlvilági fuvalmak lengették,
Régi halottak jöttek el az új halotthoz,
Ők öltöztek a gyertyaláng kis sárga palástjaiba,
S hajlongtak a holthoz, szólongatták,
Oly nyelven, melyre az Élet durva füle süket,
Oly nyelven, mely testetlen illatú olaj mindama titkokra,
Melyeket az Élet harcából túlvilágra visz még az elszálló lélek,
Olaj a Szerelem sebeire, melyeket árulás tőrei döftek lihegő éjen,
S kenőcs a sebekre, melyeket önfeláldozó munka tört a Szeretet kezein.
Begyógyulnak a sebek,
S a lélek vígan kél tova, túl a roppant tereken,
Hol az Orion aranysörénye mellett
Nézi egymást a Sziriusz-szemű Eb
S az Alderán-foltos homlokú Bika.