Itt van május elseje Víg a szívem belseje, Az orgona most szagos, Karcsú, csínos, nem magos,
S éji szendereken át Felzendül a szerenád, Húzza mélán Szép Kiss Bélám,
S szivarral az agyarin Húzza derék Magyarim. Szóval szól a nahtmuzik, Ellenben az erdőn szólnak
Fűrerek s vidám Zsuzsik. Bokrok tövén ibolya, S bokrok tövén selymes fűben Sok nyújtózó csigolya.
Ó, szép május elseje, Víg a szívem belseje, Itt a fecskék S verebecskék,
S feltámadtak a legyek. Az idők örök folyóján, Ah, e szagos, bús folyókán Lefolyt, tudja-e kegyed?
Egy újabb házbérnegyed. Ó, szép május elseje, Víg a szívem belseje, Most a szende háziúr
Kisded tárcámhoz befúr. És megnőtt a pótadó, S Lukács is - a sót adó - Új létszámot emleget,
Bár Justh így szól: nem lehet! Ó, szép május elseje, Víg a szívem belseje, Im hazánkra ráború’
Újabb Balkán-háború, Mivelhogy a Nikita Egy gorombát rikita. Szól a bús monarchia:
Kérem, ez anarchia! Fütyöl erre Montenegró. Berchtold Montenegrót megró, S Krobatin szól: Einmarschiert!
S lesz belőlünk, ah, - fasírt: Azaz szuronyvagdalék: Kiloccsant vese-velő, Ah, örülj most, tartalékos,
S te is, jó népfelkelő. Ó, szép május elseje, Víg a szívem belseje, S hogy e belső örömömnek
Nyomai is legyenek, Kívánom e víg májusnak, Hogy a fene egye meg. Jaj, istenem, most egyszerre
Az vetődik az eszembe, Hogy Nikitát hátha, hátha Bosszúra az inspirálta, Hogy róla oly sokat írtam.
Ah, most bánom bűnöm nyíltan, S míg nem késő, felsohajt Bús keblem, a horpadó: Bocsáss meg, ó, Nikitácska,
Nem bánt téged soha többé szegény, vicces Torpedó.
Cookies on Poetry Cove