Kedves Nikita mester, Örülhet most kelmed, Mert nem kell csinálni több Világtörténelmet.
Végigsimít kend Ölében a kecskén, És pihennek babérjaikon Szép kettecskén.
Szerbek s bolgárok Még egy-kettőt lőnek, De aztán nagy béke Napjai jőnek.
Széttörik az öreg félholdat A vén török kiflit, S mindegyik harap Belőle egy cipflit.
S mi is hódítottunk, ugye, kérem? - Mindegy, hogy miképen: Négy csendőrrel csupán, Vagy hős attakkal-é?
Mindegy - miénk a szép Ada-Kaléh. A londoni reúnió is Leveti a diplomata-rokkot,
Nem játszik a James-palotában Drukkos tarokkot. (Eleget játszottak a kövér ásszal, A Nikitával,
De végül elütötték Egy albáni királlyal.) Debrecenben is Kitört a béke,
A színházügynek egyelőre Hálisten vége. Zilahy elment, S Beöthy még nincsen itt,
Élvezzük az interregnum Nyugalmas kincseit. Örüljünk, hogy épen maradtunk, Bár sok szépet nyeltünk,
Az Aranyeső már nem esik, S a Hacacáré is eltűnt. Sőt épebben maradtunk, Semmint véltük,
Még a gyereknapot is Túléltük. Este van, feketén bólingat A szenzációk lombja,
Szépen beleharapunk Az ugorkaszezonba. Elringat lomha nyári csend, S arra se figyelek már,
Hogy a Désy-pörben mit vall Szegény beteg Elek Pál. Oly édes is volna Ez az ugorkás szender,
De meg vagyon írva: Nem lehet boldog az ember, Mert sokszor fel-felriadok, És sokszor úgy szeretnék sírni,
Miről fogok most már, kérem, E lappal kötött szerződésem Értelmében Mindennap vicceket írni?
Cookies on Poetry Cove