Istenem, némelyeknek Mily jó fülük tud lenni! Például Gyávay Szula úr is Így tud oly szépen előremenni!
Neki oly kitűnő füle van. Hogy a füvecske növését is hallja, S a legtávolabbi rigók dalja Sem kerüli el fülei tövét,
Sőt “vakerászva” vakarja E derék tövet - S ha a kitűnő fül akarja, Mindent elkövet,
S juszt is Meghallja azt is, Hogy az újságírók, a mulyák, Hogy döngetik,
Hogy röngetik A Csokonai-kör kapuját. Mikor mindezt szépen elgondoltam, A meghatottságtól
Részben félholtam, Részben meginterjuvoltam Csokonait a kollégyom sarkán. Az ősz költő köpött egyet a markán,
Körülkacsintott lopva, S így ütötte dobra, Sőt így pengette le az érces húrról, Hogy a szobra
Mint vélekedik Gyávay Szula úrról: “Hja, kérem, Vigyázat! Az ember úgy vaktában
Véleményt ki nem rázhat! Csak suttogva beszélek, Mert félek, Hogy Gyávay Szula ecsém,
Debrecennek riadó Szulája, Városunk pohosabbik Gyan Thulája Meghallja, s szigorú lesz vélem, S én, a halhatatlan,
Azt túl nem élem. Hiszen kérem, Mióta ő a “kör”-öm főtitkárja, Az én szellemem már hiába várja,
Hogy a “kör”-ömbe bejuthatna-i, Mert én vagyok, ah, én Csokonai, Ki lantomat szomorún pöngetem, Mert leghiábban döngetem
A Csokonai-kör szép kapúját.” Itt a szobor lenyelte a búját, És kissé vidámabban mondta: “Bánatomba
Vigasztalást az csöppent csupán, Hogy drága Szulám, szép kis Szulikám, E bájos mungó-tulipán Most egy kicsit már békén hagy, békén,
S a nekivalóbb végén Fogja meg a dolgot, Mert toldott-foldott Poézise szép rigófüttyét,
Mely testvérek közt is Megér egy fületlen pitykét, Már nem rám pazarolja, Hanem a drága
Tisza Pista nadrága Körül hajlong »mély tisztelettel.« Én nem is értem, Miért bántják így szegény Tiszát,
Hiszen az csak nagy érdem, Hogy általa Szulám szerelme Vállaimról el lőn terelve, S most a derék tula-Szula
Eddig másra öltött nyelvével Tisza talpához fordula.”
Cookies on Poetry Cove