Elmúlt az élet. Már mehetsz, te, jámbor
Lélek, pihenni, esti csillagok
Fényében künn a temetőn puhán forr
A messzi élet. Fenn az ég ragyog.
De néked kedv és bú megfagyott.
Örök mosollyal ajkadon... csendbe
Fekszel hanyatt és édesen merengve.
Emlékszel még, hogy szólt a kántor
Bús basszusán...
És azután mindenki otthagyott...