A múlt héten, Mint a kiskacsa Fekete tóba, Elvittem magam mutatóba
A Margitfürdőbe szépen, S megnéztem A nagy bazin vizit, Sőt!
Akár hiszik, Akár nem hiszik, Úgy végződött e vizi vizit Ottan,
Hogy - megmosakodtam!!! A langyos bazin közepébe Fürödtem, fürödtem a lanyha lébe Három éjjel és három napig,
Mint a kis kacsa, Aki a mesebéli Fekete tóba lakik... Nos?
A bazin vize fekete lett, Mint a sátán, Én viszont nem lettem tisztább. Ellenben bevallom eztet:
A fekete víz láttán Mozgolódni kezdtek Bennem az itt közreeresztett Finom kis hochme-giliszták:
“Andris! Bika-Bandi! Ide nízz! Mitül lett ilyen fekete Ez a víz?
Ugy-e attól, hogy te Belemásztál? S gyönyörűségesen Beleáztál?
Na hát! Mennydörgős mennykő s bakkarát! Miért van hát a publikumnak Panasza rád?
Hiszen te, Andris, Ott se teszel mást, a Bikában, Minthogy belemászol S beleázol
A fürdők leglangyosabbikába, Tudniillik annak a reménynek A vizébe, Hogy smucigságodban lesz szünet,
És végre már lesz köszönet A nálad felszolgált izékbe. Hát ugye, Andris, Bika-Bandi, Beleléptél e remény vizibe,
S a szép reménység-fürdő Megsavanyodott, Befeketedett Izibe -?
Furcsa, hogy a buta publikum Ezt a fekete lét Mégse veszi be...” Mikor ezt a szép allegóriát
Végiggondoltam, Rikkantottam egyet: vivát! Fene egye Samut meg a libát! Hisz én dicső, nagy ember vagyok,
Nálam csak Gyan Thula nagyobb S esetleg Szivadar, Aki a közgazdaságban Ahol nem viszket, ott is vakar!
S duzzadó pocakkal A fürdőből kiléptem, S hazabaktattam A Bikába szépen,
S azóta a kávéházban Feketét direkt olyat főzetek, Mint amilyen a bazin a gőzbe lett, Mikor belőle kimásztam.
Cookies on Poetry Cove