Ó, bakkarát! Jaj, jaj, brühü, Ó! bak-ka-rát! A fene rád!
Mikor neved Eszembe jut, Az összes könnyem Az orromba fut,
Jaj, jaj, jaj, jaj, Ilyen petropeczt vén fiút, Mint most én vagyok, Ki látott?
Ugye senki se látott? S ki látott ilyen fene szörnyü bút? A pech, a pech, a pech Csunyán a hónom alá nyúlt,
Akár csak e cicának itt előttem, Kit a háztetőről lelőttem, És feltálaltam mint pecsenye-nyúlt. A bakkarát, a bakkarát
A múlt héten, ajaj, énrám vadászott, Rám uszította a pech agarát, S a pech-agár direkt nyakamra mászott. De ez még nem lett volna baj,
Ajaj, A baj az volt, és az volt a kár, Hogy a pech-agár A tárcámba is beleharapott,
S kiharapott belőle Egy tízezer koronás darabot. A dolog úgy esett kérem, Hogy ott ültünk talpig fehérben
A Bikában, a bakk-asztal körül, Mely közkedveltségnek örül. Azt, hogy talpig fehérben ültünk, Érteni, kérem, úgy tessék,
Hogy egyikünkről-másikunkról Már a gúnyát is lenyeregették, S úgy kibicelt ott keserűen Alsó fehérneműben,
Mint a fakóra ázott svábbogárka A Bikában kapható Angol-keserűben, Vagy mint Ádám a fűben,
Mikor szegény izraelita lelkét A paradicsomból kitessékelték. Ó, paradicsom, bakk paradicsom! Onnan engem is kitessékelt
Bardócz biztos úr, éppen amikor Tíz szép ezres bankóval spékelt Tárcámmal adtam a bankot. Istenkém, de szomorú hang vót,
Amit akkor kiadtam. De ez még nem lett volna baj, Ajaj, A baj az volt, amely búra hangolt,
Hogy el is veszítettem a bankot, A szép, tíz ezresbankót, Ó, bankrott, szomorú bankrott... Vissza se sírhatom,
Pedig visszasírnám, Könnyemmel a várost Elborítni bírnám, Mint egy nagy sós tenger,
S jaj, csak ingyen sírok, S nevet minden ember... Mi lesz most már vélem? Tönkrementem, kérem,
Alig keresek már Óránkint száz kroncsit, Maholnap én leszek A legtönkrementebb,
A legárvább roncs itt, Olyan koldus leszek, Mint a szegény Rotschild... Kénytelen leszek már
Házalni, koldulni, Önökhöz e dallal Zokogva fordulni: Szegény Aranybikát
Lám az ág is húzza, Szegény Németh Andrást Lám a bakk is nyúzza, S a rendőrségben is
Oly rossz már a zúza, Finom üzletkéim Ravaszul szétzúzta. Adjatok, adjatok,
Amit isten adott, Egy fillért, két fillért, Vagy esetleg hatot. Adjatok, adjatok,
Amit isten adott, A szegény koldusnak Egy-két pénzdarabot, Ha öt krajcárt adtok,
Az is jó lesz, szép lesz, Hozzácsatolom majd Megmaradt tőkémhez, Úgy, hogy ilyen formán
Vagy egy félmillióm S még tíz fillérem lesz, Kabala tíz fillér, Melynek birtokában
Szívem új reménnyel Újra bakkot rendez.
Cookies on Poetry Cove