Új isten szól hozzátok, emberek! Nem templomok setét hajóin úszó Tömjén között ragyog fel tűz-szeme Barnult szentképek arany keretéből,
Nem oltárok gyertyái közt fehérlik Alabástrom közönnyel hallgatag, Hívők csókjától koptatott szobor, Nem méla, hosszú, vont litániák
Cukros hullámát untan szürcsölő Egek lakója! Nem! Új isten ez!
Új isten szól hozzátok, emberek! Nem ég szülötte Ő! Nem mennyben él, Nagymessze tőlünk, titkos ismeretlen, Ki arca elé vonta az eget,
Mint egy hüvös, nagy kékselyem palástot, Nem! Ó, de nem is föld bálványa Ő, Mint ama Mammon, aki ült hizott
Gőggel rajtunk, s szájától milliom Élősdi csáp kígyózott szerteszét, S a szürcsölő, szívó karok befonták A szűzek testét, s feltörték finom
Velőért a költő zengő agyát, S a gyárak vak, mély kéményén benyúlva Átkúsztak a robotos termek odván, S felitták mind a könnyet és az átkot,
S a lomha Rémben mind aranyra vált ez És új éhséggé, bár a telt belek Már a nehéz aranytól eldugultak, S a rothadó nagy testre már kiültek
Félelmes és aranyló hullafoltok... Most új isten szól néktek, emberek! A véres földnek vére szülte Őt, A sok kiomlott, sűrű, keserű
Vér összeállt a fájó földeken, Testté tapadt, alakká tornyosult, Vérszínű, nagy, mezítelen alakká, Ki országlépő tágra tárja lábát,
S Földet rengésre tépő hangja zeng Piros Keletről a sápadt Nyugatnak: “Ím eljöttem! Eljött a Vörös Isten!”
És megy, s dörgő léptére messze reszket A sárga Szajna, s medréből kicsap, Jerichós visszhangot ver vén Westminster, S az Óceán zöld üvegén vörössen
Égre rezg ezermérföldes árnya, S átfogja a Fehér Ház vak falát... Hozsánna néked, új isten, hozsánna! Ismerj meg minket, tieid vagyunk!
A szíved hajtó, élő, drága nedv, A diadalmas vörös lüktetés A mi bús vérünktől is gazdagult, S világra ömlő harsonád sodrába
Gyötört torkunk reszkető hangverése Szerényen s mégis segítve simul: A kicsiny, árva magyar jaj-patak A messzezengő nagy moszkvai árba,
Mely most tisztára mossa a világot: Hozsánna néked, új isten, hozsánna! Legyen szavad teremtés új igéje, Formáld át sáros, bűnös, ócska bolygónk,
Mit elrontott sok régi, úri isten, Ti istenek közt új és proletár, Formáld boldoggá pőrölyös kezeddel - Emelj minket roppant tenyereidre,
És a magad képére gyúrj át minket!
Cookies on Poetry Cove