Allah nagy úr, és Mohammed örök,
Hazament egyszer az ifjú török.
Hátul a sarka, és elöl az orra,
Ment, ment, de otthon zárva volt a porta.
S hallja, hogy nejét, szép Drinápolyt nyalkán
Csábítgatja ott bent a fránya Balkán.
Az ifjú török szólt: ez nem öröm,
A fényes kaput rájuk betöröm.
A fényes kaput ő tényleg betörte,
És elsárgult dühében, mint egy körte.
Ó, olvasóm, ezt néked nem kivánom,
Neje épp csalta őtet a - divánon.
És szólt a török: e tény búsitó.
Szólt s úgy tett, mint az egyszeri zsidó.
Mást mit tehetett? egy cifrát kivánt,
S büntetésül kidobta a - divánt!