Mint óriás aranylöveg,
Nagy ívvel égre száll az új nap,
A házak alján mind kibújnak
A fürge gépfegyvercsövek:
A zsenge ágak, s mind e csőben
Robbannak már a szapora
Rügyek: tavasz puskapora
Fojt és kábít a levegőben.
Izgalmas, édes puskapor.
Ki szívre szíhat, jó is annak,
Kinek még víg csatái vannak
Vággyal, tüzekkel és bibor
Orcájú szép ellenfelekkel -
De lám, én rosszkedvű vagyok,
A nap szemfájdítón ragyog,
Káprázva és lustán kelek fel.
Öltözködésem meg-megáll,
Hová sietnék? unt robotra?
Kezemben villan a borotva,
De valami sötét szakáll,
Valami tüskés, ócska bánat
Ül rajtam, és nő, mint a holt
Arc bús bozótja, furcsa folt,
Mely irthatatlan, újra támad.
És mégis, robbanj csak, te szép
Aranylöveg a messzi égen,
Hozsánna néked: éljen, égjen
Új lázak közt a földi nép:
S míg jár közöttük lassu sétán,
S hűs békét mímel, fanyarat,
Gyújtsd ki lázító sugarad
A halovány képű poétán.
Háthogyha int még új tavasz
Őnéki is? és lomha, kényes
Lelkének, bár nem oly igényes,
Mint az istenek s a ravasz
Dúsgazdagok, háthogyha járna
Az élet egy jó mosolya,
Mely édes, mint az ibolya,
S elzsongít, mint a síri párna?