Ne félj tőlem, inkább nevess!
Rossz kedvem, mely topog-forog,
Csak vén betyár, aki eves
Sebét fájlalja és morog.
Már nem veszély az ily zsivány,
Szegény feje légynek se vét,
Csak szájaskodás, ha csunyán
Cifrázza az isten nevét.
Jaj, jámbor szerzet az öreg -
Ha jönne is, szemközt vele,
Valami elhagyott berek
Szélén némely jó embere,
Kinek tisztes szívében a
Kést jó volna megmártani,
Dühöm már nem ront rá soha,
Csak magamnak tud ártani.
És hogyha mindez nem elég,
Még úri mórest is tanul,
Csókolja a Sors vad kezét:
Dícsértessék, csendbiztos úr!
Olyan ijedt lesz, csupa térd,
Csupa alázat és kenet,
Milyen csak egy jó útra tért,
Derék szegénylegény lehet,
Ki ifjan víg rablásra szállt,
Álma hét ország kincse volt,
S megérte a cudar csodát,
Hogy mindenki tőle rabolt!