Vidd el fényeidet, gyötrelmes világ,
Pompádat, mely égőn tódul szemembe,
S képekkel rakja meg a lélek vak falát,
A négy falat, amely örökre sötét lenne...
Nem kell ma annyi fény se, amennyit eltünődve
Nézhet celláján a keserü remete,
S mely vékony sávban reszket, a hűs falba ütődve,
S táncol benne a bánat arany szemete.
Nem kell ma semmi, semmi. Csönd kell, sötétség,
Oly csönd, melyben meghallja a remete, az árva,
Boldogan hallja meg, hogy köszörüli kését
Valahol csendesen és kitartón a Párka...