Hát újra itt. Őszi hegyek közt, Újra rosszkedvűn betegen, Köhécselni a többiek közt, Míg szél üvölt a szirteken.
Akik szeretnek, messze vannak, Akit szeretek, messze van, - És jaj, tán minden veszve van - Mondogatom tompán magamnak,
Míg hallgatom: a rengetegnek Fenyőbordái hogy recsegnek, Mert ölelgeti óriás Karjaival az Elmulás.
Elnyújtózom a fekvőszéken, Akárcsak egy kezdő halott, S nézem az októberi égen A két korai csillagot:
Balról arany lángok riadnak, Fenséggel gyúl ki Jupiter, Míg jobbról bájjal tűzi fel Ametiszt-fátyolát Nyugatnak
Vénusz, az éteri hetéra... Ó, boldog planéták! mit ér a Földi ember csöpp élete, Amelynek rossz kín a fele?
Akartam lenni csillag én is, A Végtelenség gyermeke, Valaki, aki szárny is, fény is, Örök szépségek hírnöke -
De lehet-e repülni annak, Ki teste rabszolgája lett, Kinek már mindenekfelett Csak “hő”-i és “kiló”-i vannak,
S ki csak csomó rút vegyi bomlás? Jaj!... sóhajba vesző káromlás Dühe ráng romló testemen... Az istenit!... jaj, istenem!...
De szól a gong. A vacsorára - Legfőbb szertartás itt - gyerünk! Illatszert kenek koponyámra, Rendben a nyakkendő, az üng?
Feszülten ül ki-ki helyére, A Vigaszt lessük... s torz, derűs Shimmybe kezd egy hegedűs; Dekadens és szőke fejére
A hölgyek gyúlt mosolyt dobálnak; A nagy terem zajos lokálnak Fonák és fájó párja lesz: Az esti lázak bárja ez!
Vigaszt!... mindegy, bölcset, bolondot, Csak kínom szebbre fesse át - Imádságot vagy vad kalandot, Egy angyalt vagy egy bestiát!
Vagy csak annyit, hogy míg a liften Szép asszonyok szállnak velem, Eldadoghassam hirtelen: ...Kérem... én... most... meghalok itten...
Legyenek jók... isten nevében... Simítsák meg az arcom szépen... Anyásan... lágyan... ha lehet... S tiszteltetem az életet...
Cookies on Poetry Cove