Az ám! holdtölte újra!
A Hold a fák felett
Pofáját telifújja,
Incselkedik veled.
S az ócska szemfényvesztés
Addig csal és ragyog,
Míg újra hatni kezd, és
Közönyöd elhagyod.
Autó vesz föl - varázsból
Kovácsolt kék fogat -
S a bánatos garázsból,
A Földről, elragad.
Ki voltál? - elfelejted,
S mosollyal, réveteg,
Még őket is elejted,
A súlyos éveket!
Így szállsz a végtelenben,
Körötted semmi más,
Csak boldog égi csendben
Az irrealitás...
Míg egyszer, jaj, feleszmélsz,
És tágranyílt szemed
A roppant Hold veresréz
Korongjára mered:
Milyen csúf, vén pojáca!
Az ég sátra előtt
Miriád éve játssza
A vidám kócnyelőt.
Az arca csupa festék,
Ám jól látni, hogy a
Torz kráterek kiverték,
Mint cigányt a ragya.
Hát mért ágál? Mi végett?
Vagy mindegy már neki?
Nincsenek a kiégett
Szívnek kérdései?
Robotból - ez a sorsa -
Varázst és fényt csinál,
Mindegy, hogy bent mogorva
Jég tölti, ős homály.
Ragyogni mindhalálig -
Egy titkos hatalom
Így szabta. Majd elválik:
Lesz, nem lesz jutalom?
... Hogy eltörpül emellett
Bús, csöppnyi életed!
És lassan elröstelled
Kicsordult könnyedet.