A fényes lég már halkan elborult,
Arany tüzét beszállja esti pernye, szürke hamv,
Már kétesen világol át a fák között a sárga út,
Nagy, megvonagló test, mely hosszan elzuhant,
A fák fölötte megmeredve állanak,
Nagy lombhajuk bomlott csomókban, fénytelen,
S a síkos égen lomha súllyal száll a nap,
Elejtve mintegy s esve-esve nagy-reménytelen...
Ó, érzed-é, e néma órán, ember...
A dolgok setét tengerén kicsiny sziget,
Megengesztelődve..............
A gyász edénye lesz most csordultig telt szived...