Hír nélkül szunnyadoztak
Az elhunyt ős apák,
Kik a dicső szabadság
Csatáit harcolák.
Küzdelmeik dijában
Arasznyi tér juta,
Hol rajtok átüvöltött
A fergeteg zaja.
Nem volt, ki síruk ormán
Nevelne zöld füzért,
A jogcsaták hevében
Kiontott vérökért.
Látá az ég, s lekülde
Kegyéből tégedet,
Hogy felrázd énekeddel
Az alvó nemzet. -
Zengett a dal, varázsa
Keblekbe elhatott,
S a fásult szívredőkben
Szentebb hév gyúladott.
Sasszárnyakon repűle
Magasztos éneked,
Majd földre, majd egekbe
Kapott el ihleted.
Tűzszárnyalásaidban
Kevesléd a jelent,
Küzdéseid határa
Tovább, továbbra ment.
Megénekléd dalodban
A vészek harcait,
Feltártad romjaikból
Az ősök sírjait. -
És a dal, ők is élnek,
Békén szendergenek,
Megállnak hamvaiknál
A késő gyermekek.
Babérjaik virulnak
A néma hant felett,
S örök időkre fűzi
A hív emlékezet.
S mig őket álmaikból
Életre fölhozád,
Nevednek is a legszebb
Érdembabért fonád.
De te még boldogabb vagy,
Mert fürtödön ragyog,
Mit a dicső apáknak
Nem adtak századok.